Születésem anya szemszögéből



2005. 06. 28-án kellett befeküdnöm a kórházba (SOTE I.). Már majdnem dél lett, mire felmehettem a szobába. Mivel telt ház volt, ezért csak a nőgyógyászaton tudtak ágyat biztosítani. De végül is mindegy volt, hogy egy éjszakát hol töltök.

Mivel az első babámat is császárral szültem, és a doki szerint vékony volt a heg (4,5 mm), ezért nem javasolta a spontán szülést. 2005. 06. 29-ére volt megbeszélve a császármetszés. Engem másodiknak osztottak be, így 10-re volt kiírva a műtétem.

Választott szülésznőm volt, aki már a 8-kor szólt, hogy menjek le a szülőszobára és megkezdjük az előkészületeket: beöntés, infúziók. A borotválást még a befekvés előtt megcsináltuk itthon, apa segítségével, mert én már nem nagyon láttam hol kellene borotválni, csak az emlékeimre tudtam volna hagyatkozni. Apa viszont nagyon lelkes volt. :) Szóval ezzel már a szülészeten nem kellett foglalkozni. Valahogy izgalmasabb volt így, mintha a szülésznő csinálta volna.

A szülőszobára menet három takarítónő és egy doki társaságában beszorultunk a liftbe, és majd 20 perc kellett, mire ki tudtak bennünket szedni. Elég ideges voltam, dög meleg volt. Azért jól elpoénkodtunk, hogy nincs nagy baj, mert van orvos, ha éppen ott jön rám a szülés. Mondtam, azért jobban örülnék neki, ha már a szülőszobán lennék. Mivel a liftet egy órán keresztül tudták csak megjavítani, így az előttem levő csajszi egy órán keresztül a műtőben várakozott, mire fel tudták vinni a császáros megőrzőbe. Így az én műtétem is csúszott, 11:20-kor tudtak csak a műtőbe vinni. Apa is beöltözött, majd miután megkaptam a spinális érzéstelenítést, és felpakoltak a műtő asztalra, jöhetett ő is. Milu 11:40-kor született meg, bár nem nagyon akart kibújni. A vágáshoz képest állítólag nagy volt, így kellett egy kis rásegítés. A segítő doki fentről nyomkodta, a dokim meg lent serénykedett. Elég kellemetlen volt a nyomkodás, azt hittem kiugruk a bordám meg gyomrom is, de szerencsére nem tartott túl sokáig. (Egyfolytában az egyik kolléganőm járt a fejemben, akinek hasonló beavatkozás közepette sikerült eltörni a bordáját egy másik kórházban. Szerencsére én ezt megúsztam.) A műtét közben a doki folyton magyarázta, hogy éppen hol tart, a kiemelés után apa fotózhatott már. A műtőben nagyon szakszerű ellátásban volt részem, mindenki nagyon aranyos volt. Milut a kiemelés után, véresen-magzatmázasan már megmutatták, majd fürdetés, mérés után ismét visszahozták, gyönyörködhettem benne. A fiatal úr 3400 gr-mal 57 cm-rel 9/10-es apgarral látta meg a napvilágot. Miután kitoltak a műtőből, ismét odahozták hozzám, kicsit megfoghattam, aztán vitték a csecsemősökhöz.

Műtét után a császáros megőrzőbe vittek, ahol 6 órát kellett nyugodtan feküdni, miközben kaptam egy csomó infúziót, meg oxitocint, meg homokzsákot. Szerencsére megint a legvékonyabb tűvel kaptam a spinális érzéstelenítést, így 6 óra után már fel is kellett kelni. Apa este visszajöhetett és lementünk a babához, gyönyörködtünk benne és megpróbálkoztunk a szopizással. Ez nagyon jó volt, mert két évvel ezelőtt csak nagy könyörgés árán hozták fel a megőrzőbe a babát. Szerencsére Milu már az első próbálkozáskor rákapott a cicire, így azóta is rajta lóg. Ennek nagyon örülök, mert Fruzsival 6 hétig fejni kellett a tejcit, nem volt hajlandó cicizni. Ő 6 hét után kapott rá.

A gyerekágyas osztályra csütörtökön ebéd után tudtam csak lemenni, akkorra lett szabad ágy. Most kértem, hogy a kétágyas szobába kerüljek, nem bántam meg. A szobatársam szerencsére az lett, akit már a császáros megőrzőben is megismertem, neki kislánya született. Így lett egy nagyhangú szomszédasszonyunk, de azért mi sem maradtunk le mögötte.

Mivel nekem Milu már a második babám, így tudtam mit kell tenni, nem nagyon kellett igénybe venni a csecsemősök segítségét. Az első éjszaka még a babát leadtuk, aztán péntek hajnali fél ötkor már ordítva hozták, nagyon követelte a reggelijét.

Vasárnap ? az 5. napon ? volt a varratszedés, és mivel Miluval sem volt semmi baj, ezért még aznap haza is jöhettünk. Előtte még a doktornő megnézte Milut, a sarkából levették a vért, aztán már öltöztethettem is. Minden, a baba születési anyakönyvi kivonatának, lakcím kártyájának és TAJ számának intézéséhez szükséges adatot felvették, minden infót megkaptunk, apa mehet és intézkedhet a hivatalokban. Ha személyesen intézi, akkor egy nap alatt beszerezhet mindent.

A tejci már a kórházban beindult, szombat este már nagyon nagyok és kemények lettek a melleim, igaz a szopizáson kívül azért egy kis mellszívóval is rásegítettem. Milu még nem szopizik túl sokat, de valószínűleg elég neki, mert szopi után egy kicsit csendesen nézelődik, aztán elalszik, legalábbis nap közben. Az első éjszakánk viszont itthon elég zűrös volt, két óránként keltett a fiatalúr. Fruzsi nagyon jól fogadta az öccsét, minden olyan játékot odapakolt mellé, amit addig ki sem engedett a kezéből, megsimogatja a fejét, beszél hozzá, meg állandóan a kiságyban nézegeti. A pici baba méretei egyenlőre még furcsák a nővéréhez képest. Már elszoktunk a pici kezektől meg lábaktól, de remélem hamar belejövünk.

Nagyon jó volt újra átélni azt az érzést, amikor először megláttuk a kisbabát. Már ott úgy éreztem, hogy milyen jó lenne megint terhesnek lenni. Kérdeztem a dokit, hogy a két császár után vállalhatunk-e nyugodtan még egy babát. Azt mondta, hogy igen, ezért ha apa és a természet is úgy gondolja én szívesen szülök még egy babát. Én a császár miatt most sem éreztem olyat, hogy nem volt igazi szülés. Nem sajnálom, hogy kimaradtam a vajúdás óráiból. Milu így is az én pocakomban növekedett, hozzám és az apjához tartozik. Apa már a lányába is beleszerelmesedett az első látásra, most meg aztán nagyon boldog, hogy van egy fia is. A nemek aránya így most egyenlő, és a WC tető is egyenlő arányban lesz felnyitva ill. lezárva. :)

Fényképek

Fruzsi honlapja

Kezdőlap